A halált okozó irigység

Mi is az irigység? Saját javaink másoktól való sajnálása, féltése, azokban való fukarság. A segítőkészség és az adakozás, a jószívűség ellentéte.

Milyen csodálatos, hogy Isten gondot visel rólunk! Oly sokszor teszünk erről bizonyságot. Napról-napra kirendeli számunkra mindazt, amire szükségünk van. Testvéreinkről is gondoskodik az Úr, éspedig sokszor éppen úgy, hogy a mi szívünket indítja segítésre. Megmutatja a szükségben levőt, és abban a pillanatban nyilvánvaló lesz, mi van a mi szívünkben. Akinek segítségre van szüksége, az észreveszi, hogy jókedvűen, szeretettel ossza meg vele testvére, amije van, ezt meg lehet érezni! Ne egyél az irigy szeműnek étkéből, és ne kívánd az ő csemegéit; Mert mint aki számítgatja a falatot magában, olyan ő: - Egyél és igyál! - azt mondja te néked; de azért nem jó akarattal van tehozzád. Péld. 23.6-7 Szörnyű nehéz elfogadni úgy valamit, hogy érzi a másik, hogy az egész adakozás kényszerű. Segítünk, segítünk, de csak mértékkel, vigyázunk, nehogy túlzásba essünk… Isten azt akarja, hogy mi könnyű szívvel, örömmel segítsünk egymáson, ki milyen mértékben kapott az Istentől.

Az Úr Jézus elmondott egy példázatot a gazdagról és a szegény Lázárról. A gazdag embert hihetetlen jólét vette körül, fényes, előkelő ruhában járt, pompás, szemet gyönyörködtető otthonában minden szép volt. A legfinomabb ételek kerültek az asztalára bőségesen. Palotája kapujában ott ült egy szegény koldus, Lázár. Ő kívánt megelégedni abból a morzsalékból, ami a gazdag ember asztaláról lehullott. Megelégedett volna a maradékkal. De a kutyák nagyobb becsben voltak, ők ettek meg mindent. Egy kis odafigyeléssel, szeretettel bőven jutott volna neki abból a sok gazdagságból, amiben az ott élőknek része volt. Eljött az idő, amikor Isten cselekedett. Mindketten meghaltak, a gazdag is és szegény is. A koldus vitetett Ábrahám kebelére, ahol kínjai elmúltak, nyomorúságából megszabadult, végre megpihenhetett. A gazdag pedig vitetett a pokolba, a kínlódások helyére, ahol igen gyötörtetett. Kívánt volna csak egy csepp vizet, hogy szomjúságát enyhítse. Kínjait növelte, hogy látta messziről, hogy Lázár milyen boldog. Kérte Ábrahámot, hogy hadd kapjon egy kis enyhülést, de nem lehetett. Míg élt, elvette a javakat anélkül, hogy könyörült volna a szegényen. Hagyta, hogy szenvedjen, kínlódjon. Most ő megnyugodott, a gazdag viszont gyötrettetett. Már nem lehet segíteni, mert túl nagy a közbevetés, nincs kapcsolat a két hely között.

Fogadjuk meg az Úr tanácsát, és jól lesz dolgunk! „Bizonyára adj néki, és meg ne háborodjék azon a te szíved, mikor adsz néki; mert az ilyen dologért áld meg téged az Úr, a te Istened minden munkádban, és mindenben, a mire kezedet veted. Mert a szegény nem fogy ki a földről, azért én parancsolom néked, mondván: Örömest nyisd meg kezedet a te szűkölködő és szegény atyádfiának a te földeden.” 5 Móz. 15.10-11

Ami talán még gyakoribb, az az irigykedés, amikor valakinek jó pozíciójának, kitüntetett voltának, ajándékának vagy jó körülményeinek megkívánása. A Tízparancsolatban Isten törvénybe adta, hogy semmit ne kívánjunk, ami a felebarátunké. Aki irigykedik, az vagy elkezd harcolni embertársa ellen, hogy neki mért jobb a helyzete, és igyekszik neki ártani, vagy elkezd versengeni, mert úgy érzi, ő is van olyan jó, mint a másik.

Arra is int az Ige, hogy ne irigykedjünk a hitetlenek jó szerencséje iránt. Az irigység a megelégedettség teljes hiánya. Jó az istenfélelem megelégedéssel. Amikor az ember irigykedik, akkor saját helyzetével elégedetlen, és lázad az Isten ellen. Aki irigykedik, Istent tartja személyválogatónak, kétségbe vonja Isten gondviselését és szeretetét.

A 73. zsoltár olyan csodálatos! Olvassátok el, sok erőt fogtok kapni általa! Aszáf elkeseredett, látva a gonoszok jó szerencséjét. Figyelte, milyen jó dolga van a gazdagoknak. Ő pedig hiába tartja tisztán szívét… Megnehezült szíve emiatt. Egészen addig, míg be nem ment az Úr házába, és ott megértette, hogy mi lesz majd a végük. Átérezte, hogy mégis neki van a legjobb dolga. „Kicsodám van az egekben? Náladnál egyébben nem gyönyörködöm e földön! Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, oh Isten, mindörökké! Mert ímé, akik eltávoznak tőled, elvesznek; mind kiirtod azokat, akik elhajolnak tőled. De én? Isten közelsége oly igen jó nékem. Az Úr Istenben vetem reménységemet, hogy hirdessem minden te cselekedetedet.” Zsolt. 73.25-28.

Ha elégedetlen a szívünk, irigykedünk azokra, akik jólétben élnek, bár Istent sem hiszik, akkor egy gyógymód van a számunkra: be kell mennünk az Úr házába! És átérezzük jelenlétének csodáját! „Isten közelsége oly igen jó nékem!” Messze már a lázadás, messze már a zúgolódás!

Dávid király zsoltára is bíztat: „Ne bosszankodjál az elvetemültekre, ne irigykedjél a gonosztevőkre, mert hirtelen levágattatnak, mint a fű, s mint a gyönge növény elfonnyadnak. Bízzál az Úrban, és jót cselekedjél; e földön lakozzál és hűséggel élj. Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit! Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti! Felhozza a te igazságodat, mint a világosságot, és a te jogodat, miként a delet. Csillapodjál le az Úrban és várjad őt; ne bosszankodjál arra, a kinek útja szerencsés, se arra, a ki álnok tanácsokat követ. Szűnj meg a haragtól, hagyd el heveskedésedet; ne bosszankodjál, csak rosszra vinne! Mert az elvetemültek kivágattatnak; de a kik az Urat várják, öröklik a földet. Egy kevés idő még és nincs gonosz; nézed a helyét és nincsen ott. A szelídek pedig öröklik a földet, és gyönyörködnek nagy békességben. Fondorkodik a gonosz az igaz ellen, és fogait csikorgatja rá: Az Úr neveti őt, mert látja, hogy eljő az ő napja. Fegyvert vonnak a gonoszok; felvonják ívüket, hogy a szegényt és nyomorultat elejtsék, és leöljék az igazán élőket; de fegyverük saját szívükbe hat, és ívük eltörik.” Zsolt. 37. 1-15.

Eljön az idő, amikor majd az Urat követők hajnala felkél, amikor ott lesznek Jézus Krisztussal a mennyei dicsőségben! Azok, akik vállalták a szenvedések útját, akik beleléptek Mesterük lábnyomába, vállalva a megvetést, amiben az Úrnak is része volt, egy napon ott lesznek a Mennyben örökös örömben!

Ahol sok ember van rendszeresen együtt, ott előbb-utóbb felüti fejét az irigység. Nem is annyira a földi gazdagság, mint lelki javak, szolgálatok miatt. Ez az érzés először gondolatban kísért. Miért különb valaki a gyülekezetben, mint én? Ez már eleve egy rossz gondolkodás, hiszen saját magamat mindig meg kell aláznom az Úr előtt, és másokat különbnek kell tartanom magamnál! Fil. 2 :3. Majd az irigy ember elkezd hibát keresni abban, akire irigykedik, hogy azt felnagyítva, kivetítve kisebbítse testvére jó helyzetét. Majd a saját erényeit és érdemeit elkezdi egyidejűleg hangoztatni, hogy saját tekintélyét növelje, míg testvéréé csökken. Azután összehasonlítja magát azzal, akire irigy, és megállapítja, hogy „Én vagyok a jobb!” Ilyenkor fordul elő az a rettenetes bűn, hogy a jót gonosznak mondja, a világosságot sötétségnek állítja be, a keserűt édessé teszi, az édest keserűvé! Amikor a valóságot ellenkezőjére fordítja, hogy valakinek ártson. Ésa. 5.20-21. Az ilyen ember semmitől sem riad vissza, csakhogy azt, akire irigy, egészen kicsivé tegye mások előtt. Belekerül az elbizakodás, gőg állapotába, amikor magát mindenkinél jobbnak, okosabbnak érzi. Ennek bukás a vége! Komoly bűnöket követ el az irigy ember. Még a Szentlélek tagadása, káromlása bűnébe is beleeshet, amikor valakinek az életében a Szentlélek munkájáról azt állítja, hogy fekete, mikor az fehér és a Szentlélek munkálta azt, akkor a Szentlélek munkáját tagadja! Szó szerint! És az irigység ilyen végzetes bűnbe sodorhat egy pillanat alatt! Mert a beszéd gyorsan jön ki az ember száján, sokszor fékezhetetlenül, meggondolatlanul, ellenőrizetlenül, vizsgálatlanul.

Arról sem szabad elfeledkezni, hogy az ajándékokat Isten adja. És akinek tizet adott, annak tízről is kell elszámolnia, tízért kell hordania a terheket is és a felelősséget is! Aki pedig egyet kapott, annak egyről kell elszámolnia. Amikor lázad valaki, hogy ő miért nem kapott több ajándékot, akkor Isten bölcsességét vonja kétségbe! Ő tudja, kit milyennek alkotott és formált, milyen adottságokkal látott el. Aki sokat kapott, attól sokat várnak, nem élhet magának, hanem idejét, erejét egészen az Úr szolgálatába állítja. De megbecsülést mégsem kap ezért. Sokszor láttam, hogy valaki hosszú időn át munkálkodik a gyülekezetben minden idejét, erejét az Úr szolgálatába állítja. De a hosszú idő alatt ő maga is formálódik, és néhány hibája felszínre kerül az évek alatt, mivel ő is csak ember. És ekkor az irigység miatt az emberek azt az egy-két hibát megjegyzik, és ismételgetik úton-útfélen, amíg csak élnek, de azt a sok fáradozást, azt a sok jót, amit tett, már rég elfelejtették, és soha észbe sem jön az emberek előtt. Milyen jó, hogy Isten nem olyan, mint az ember! Vigasztaló, hogy Isten igazán lát mindent, ismeri jól gyermekeit, szívüknek gondolatait.

Az irigységből elindult harc háborúskodáshoz is vezethet. „Honnét vannak háborúk és harcok közöttetek? Nem onnan-é a ti gerjedelmeitekből, amelyek a ti tagjaitokban vitézkednek? Kívántok valamit, és nincs néktek: gyilkoltok és irigykedtek, és nem nyerhetitek meg; harcoltok és háborúskodtok; és nincsen semmitek, mert nem kéritek. Kéritek, de nem kapjátok, mert nem jól kéritek, hogy gerjedelmeitekre költsétek azt.” Jak. 4.1-3. Ha valaki irigység miatt kér az Úrtól ajándékot, hogy olyan lehessen, mint az a másik, nem fog kapni, mert szándéka nem tiszta, saját fényét akarja emelni, és nem az Úr dicsőségéért akar munkálkodni. Az Úr csak az alázatos, tiszta szívbe ad ajándékot a saját dicsőségére! Pál apostol írja, hogy vannak olyanok, akik irigységből hirdetik az Igét. Fil. 1:15.

„Ha pedig keserű irigység és civódás van a ti szívetekben, ne dicsekedjetek és ne hazudjatok az igazság ellen. Ez nem az a bölcsesség, a mely felülről jő, hanem földi, testi és ördögi. Mert ahol irigység és civakodás van, ott háborúság és minden gonosz cselekedet is van.” Jak. 3: 14-16. Ahol felüti az irigység a fejét, ott elkerülhetetlenek lesznek a civakodások, háborúskodások. A farizeusok és sadduceusok is először beteltek irigységgel, majd odáig jutottak, hogy rávetették kezüket az apostolokra, az életüket kívánták! Az irigység tettlegességig is fajulhat! „De a zsidók, kik nem hisznek vala, irigységtől felindíttatván, és magok mellé vévén a piaci népségből némely gonosz férfiakat, és csődületet támasztván, felháborítják a várost.” Csel. 17.5 Egy egész gyülekezetet is föl lehet irigység miatt háborítani. Nagyon veszélyes bűn ez! „Az felfuvalkodott, aki semmit sem ért, hanem vitatkozásokban és szóharcokban szenved, amelyekből származik irigység, viszálykodás, káromlások, rosszakaratú gyanúsítások.” 1 Tim. 6.4 Akik ilyeneket cselekednek, Isten országának örökösei nem lesznek!

Mivel örök életünk lehet az ára, időben fel kell ismernünk ezt a bűnt a szívünkben, és azonnal ki kell vetni onnan, nehogy ez az érzés megerősödve bűnbe vigye életünket! Ne felejtsük el, hogy az Úr Jézus Krisztust is irigységből ölték meg! Jóllehet, Ő letette életét értünk, mégis az irigység odáig jutatta az embereket, hogy szemük megvakult a jóra, nem ismerték fel az Úrnak Krisztusát! Még a tökéletes Isten Fiára is azt mondták, hogy ördögtől van! Mennyire vakká tesz az irigység! És hát biztatás azoknak a testvéreknek, akik az Úrért szenvednek üldözést, hogy ha az Úr tökéletes tisztaságát is így befeketítették, akkor számítani kell arra, hogy akik valóban követik Őt, azoknak szintén lesz ebben része. Nem lehet különb a tanítvány a Mesterénél. De törekednünk kell arra, hogy az Úr népe között ne legyen helye ennek a bűnnek! Lázadó szívünket vigyük az Úr elé! Legbiztosabb védekezés, ha saját magunkat igazán meg tudjuk alázni az Úr előtt! Ha ismerjük magunkat, akkor boldogok vagyunk Isten hatalmas kegyelme miatt, és látni fogjuk, hogy ajándékait meg nem érdemeltük! Eddig is sokkal többet kaptunk, mint amit érdemeltünk! Ha a megelégedés tölti el lelkünket, akkor az irigységnek nem lesz helye! És ameddig kicsik tudunk lenni a magunk szemében, addig tud az Úr naggyá lenni bennünk!